lassulj leAz egész világ azt sugallja, hogy siess. Mit sugallja? Kiabálja, ordítja, tolja bele az arcodba: siess, most kell, hogy ezt vagy azt megszerezz, siess, most vedd meg, mert nem marad időd kiélvezni. Siess, siess, siess! Folyton ezt halljuk és mi magunk is hajtogatjuk, hogy “Nincs elég időm”. A világ már annyira automatizált, hogy szinte mindent gépek csinálnak helyettünk, elvileg egy csomó időnk felszabadult, mégis úgy érezzük, sokkal kevesebb időnk van, mint nagyanyáinknak volt. Ezért állandóan le vagyunk maradva és sietnünk kell.

Aztán ránézek a gyerekemre, aki épp annyira elmélyülten rajzol valamit, hogy még a nyelvét is kidugja hozzá. Számára nem létezik az idő. Neki még nem kell sietnie. És nagyon irigylem.

Irigylem? Miért nem tanulok inkább tőle? Hát nem erre mondják azt a nagyok, hogy a gyerek a legjobb tanítómester az életben? Nyilván nekem, mint felnőttnek több a kötelezettségem, több mindent kell beszuszakolnom a nap 24 órájába, de vajon valóban mindre szükségem van?

Egy vasárnapi ebéd után kiülni a teraszra és csak azt figyelni, hogyan mozognak a fák levelei, milyen madarak röpködnek a kertben.

Odaülni a gyerek mellé színezni és minden egyéb gondolatot kizárva csak arra koncentrálni, hogyan elevenednek meg a színek a ceruzám alatt.

Csöndben ülni és megfigyelni, hogyan működik a testem, ez a csodálatos “burok”, ami odaadóan szolgál egész életemen át. Hogyan jár át a levegő egy-egy belélegzéskor.

Leülni a Balaton partjára és csak figyelni a vizet, hallgatni a tücsköket.

Megnézni azt, hogyan nyújtózkodik és pihen egy macska.

Érezni és kiélvezni az ízeket, amikor eszik az ember.

Meghallani, hányat kongat a harang a templomban.

Figyelni a gyerekem arcát, azt a rengeteg kifejezést rajta, a vonásait, amelyek egyedivé és megismételhetetlenné teszik őt.

Ezek mellett tényleg el kell sietni?

Állj meg egy percre és gondolkodj el.

Keresd meg magadban azt a gyereket, aki valaha voltál és aki számára még nem létezett az idő.

Lassulj le.

Kezd ma.

Most.

 

írta: Hanula Erika