„Nem kell a gyerekeket kreatív gondolkodásra tanítani, egyszerűen csak hagyni kell a bennük rejlő ösztönös gondolkodást kivirágozni, hiszen ők még kíváncsiak és mindent fel akarnak fedezni. Hagynunk kell őket kérdezni, segíteni nekik, hogy megértsék a megoldandó problémát, nyitottnak kell lennünk az újszerű megoldási javaslataikra, és hagynunk kell őket gondolkozni a saját maguk módján, még ha ez néha (sokszor?) tévedéshez is vezet.

Az aktív, sokat beszélő, kíváncsi gyerekek nem rosszak. Egyszerűen csak normális gyerekek.„

– Laura Grace Weldon

Amikor kiraktam ezt az idézetet a facebook-ra, szinte rögtön jött rá a reakció, hogy jó-jó, de amint az álmodozó, kreatív, mindenre nyitott és kíváncsi gyerek bekerül az iskolai falai közé, azon nyomban elkezdődik a “kockásítás”, a feszített tempóban való információtömés a gyerek agyába, ellehetetlenítve ezzel a kibontakozó gyereklélek természetes fejlődését.

Higgyétek el, teljes mértékben meg tudom érteni ezt a reakciót, én magam is ugyanezen mentem keresztül két évvel ezelőtt, amikor a legnagyobb fiam iskolába készült. Szerencsére az azóta eltelt idő és az iskolai tapasztalatok sokat segítettek nekem. Igaz, nem volt zökkenőmentes az átállás, de sok mindenre rájöttem. Elmondhatom mire?

Akik olvastak már itt cikkeket a Csupa Szív Magazinban, azok tudhatják, hogy én sem tartom jónak a jelenlegi magyar oktatási rendszert.

De.

Azt gondolom, egy valamelyest is tudatos ember nem hárítja másra a teljes felelősséget és nem kívülről várja a megoldást (mert ha az oktatási minisztériumra várunk, hát….), hanem a saját eszköztárával megpróbál mindent megtenni, hogy javítsa a helyzetét (ez esetben a gyerekét). És igen, azt gondolom, szülőként vannak lehetőségeink. Hogy mik ezek?

1. Először is szabad iskolaválasztás van – még ha sok akadályt is hárítanak a szülő elé. Tehát, érdemes jó alaposan utánaérdeklődni a környékbeli iskoláknak, tanítóknak, tanároknak, módszereknek. Beszélgetni oda járó gyerekekkel és a szüleivel. Elmenni az iskolába vagy csak a környékére és egyszerűen csak ott lenni a légkörben és hagyni, hogy az anyai intuíció súgjon valamit. (Nálam ez nagyon erősen működött). Sokszor az is sokat elárul, mennyire felszabadultan jönnek ki a gyerekek az iskolából. Mert igenis azt gondolom, annak dacára, hogy milyen az oktatási rendszerünk, nagyon sok jó tanár és iskola van, akik a lehető legjobbat és legtöbbet próbálják meg kihozni a rossz helyzetből. Próbáljuk meg megtalálni ezeket a gyöngyszemeket! Ők azok, akik minden elismerést és tiszteletet megérdemelnek!

2. Ha valaki mégis azt gondolja, az ő gyereke nem illik be a nagy rendszerbe, választhat alternatív iskolák közül (Waldorf, Montessori, Rogers, és még sok egyéb), sőt ma már az otthonoktatásnak is megvan a lehetősége.

3. Igaz, hogy az iskola kockásítja a gyerekeket (azaz egyen-gyerekeket próbálnak meg nevelni), azonban egy odafigyelő szülő nagyban tudja ellensúlyozni ezt a tendenciát. Erről egy teljes bejegyzést írtam már, itt tudjátok elolvasni.

4. Szülőként szerintem sokat hozzátehetünk egy osztály légköréhez – főleg alsóban. Ha a szülők szívesen vesznek részt közös programokban, ha vannak családos kirándulások, sportversenyek, kreatív délutánok, bármi olyan alkalom, amikor van lehetőség kötetlenül beszélgetni a szülőtársakkal ill. a tanárokkal, akkor sok konfliktust csírájában lehet elfojtani, ezzel is előmozdítva  az osztály pozitív légkörét. Egy ilyen kirándulás alkalmával például teljesen egyenrangú félként, kötetlenül lehet elmondani egy tanárnak, mi foglalkoztatja a gyerekünket az iskolában, milyen problémát tapasztal. Emberközelibbé lehet tenni a kapcsolatokat. Ilyenkor közös stratégiát lehet kidolgozni, hogy a tanár és a szülő együttesen hogyan tudja segíteni a gyereket.

5. És a végére még egy fontos dolog: hiszem, hogy egy rendszert alulról, a nagy tömeg összefogó erejével meg lehet változtatni. De ehhez borzasztó fontos, hogy milyen energiákat mozgatunk meg. Ha ez rezgés negatív, támadó, egymásra mutogató, megfélemlített, stb. akkor csak a fennálló rossz rendszer energiáit tápláljuk. Azzal nem segítünk senkinek, ha véget nem érően szidalmazzuk a rendszert, a rossz tanárokat, a mai fiatalokat, stb. Igen, sok minden rossz a jelenlegi helyzetben, és azt egy szál szülőként nem tudom megváltoztatni, hogy 8-9 évesen nem tudom milyen ismeretlenes egyenleteket oldjanak meg a suliban. Ez tény. Az viszont, hogy otthon hogy beszélek az iskoláról, a tanulásról, a tudásról (főleg a gyerek előtt), az már az én döntésem. Hogy milyen példával járok elöl, például hogy ha hibázom, azt útmutató segítségként veszem és nem szégyellnivaló dologként, az az én hozzáállásom. Hogy én magam mennyire vagyok motivált, hogy fejlesszem magam, az az én mintám a gyerek felé. Igen, az iskolai keretek szűkek, de a világ hihetetlenül tág, és nekünk hozzáférésünk van hozzá – hála az internetnek és pl. a mindenki számára elérhető e-learningnek!

Szeretném továbbra is hinni, hogy bár az én sokszínű, egyedi és kreatív gyerekem bár a magyar iskolarendszerben kénytelen tanulni, megmaradhat egyéniségnek. Ez az én felelősségem is, amit örömmel és nyíltan felvállalok!

Ti mit tanácsolnátok még azoknak a szülőknek, akiknek a csemetéi iskolakezdés előtt állnak? Megosztanátok a tapasztalataitokat, véleményeteket? Ha igen, kérlek benneteket, ezt pozitívan, egymást támogatva tegyétek!

írta: Hanula Erika