Ismerős a kép?
A főnök vagy férj kiabál a feleséggel. A nő, hogy kiadja a frusztrációját nyilván a kisebb ellenállás felé fog fordulni, azaz nem a főnöknek/férjnek beszél vissza, hanem a gyerekére zúdítja a haragját. A gyerek meg mit tesz? Ő is továbbadja, amit kapott, jobb esetben egyik játékát teszi tönkre, rosszabb esetben a társaival szemben lesz agresszív.
Meg lehet egyáltalán törni ezt a dominó-sorozatot?
Meg.
Hogyan?
Tudatossággal és játékkal.
Tudatossággal, mert a szülőnek fel kell tudnia ismerni a helyzetet. Tudnia kell utánajárni, hogy vajon azért agresszív-e a gyereke, mert ő maga generálta ezt. Persze nem direkt, de ettől még lehet ő a helytelen viselkedés oka. Ha ezt felismerte, akkor aztán el kell tudni fogadni is, hogy a következő lépéssel, a játékkal meg lehessen törni a sort.
Játékkal, aktív szerepjátékkal, mert ha a gyerek biztonságos körülmények között kijátszhatja magából a sértettséget, a haragot, a feszültséget, akkor nem lesz arra szüksége, hogy a(z általában nála gyengébb) társain töltse ki haragját.
Ha egy gyerek tele van indulattal és feszültséggel, mert az orvosnál a sírás, könyörgés és hiszti ellenére is oltást kapott a nála erősebb doktornénitől, a nála erősebb szülei segítségével, akkor otthon szereti eljátszani, hogy ő az erős orvos, és anya a gyenge, tehetetlen gyerek, aki elviseli, elszenvedi mindazt, amit neki kellett az orvosnál. A szülő el tudja játszani, hogy fáj a szuri, hogy vigasztalásra szorul, anélkül, hogy az injekciós tűnek használt golyóstollat valóban beleböknék a combjába. Nem úgy a család macskája…
A szerepjátékok által a gyerekek rengeteg feszültséget ki tudnak magukból adni! Lehetnek rettenthetetlen kalózok, hősies lovagok, bátor katonák, gyönyörű királylányok, óvónénik, tűzoltók vagy épp láthatatlan koboldok. Ha szülőként aktívan részt veszünk ezekben a szerepjátékokban, rengeteg mindent megtudhatunk gyerekünk lelki világáról!! Egy 5-6 éves gyerek nem fog azzal hazajönni, hogy “Anya beszélgessünk, mert ma a suliban/oviban olyan kirekesztettnek és magányosnak éreztem magam.” De igenis el tudja mondani, mi bántja, csak épp az ő nyelvén: játékkal.
Visszatérve a kezdő képhez: ha egy gyerek agresszív, mert a szülője agresszív volt vele, semmi baj nincs azzal, ha úgy akar játszani, hogy pl. a lego katonájával mindent és mindenkit lerombol a lego városban. Amíg nem ön- és közveszélyes a játék, jó, ha az agressziót ki tudja adni magából. Ilyenkor nem biztos, hogy tanácsos afelé terelgetni a gyereket, hogy játsszon valami nyugisabbat.
Viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy az anyának is, akivel ordított a főnöke, találnia kell valami módot arra, hogy a feszültséget kiadja magából – ha lehetséges, problémamegoldás a munkahelyen, ha nem, egy baráti beszélgetés, sport, meditáció, bármi, ami segít megszabadulni a rossz érzéstől!
írta: Hanula Erika
