d4797193d09e23b648409b848cff0e14A kísérletemet még tavaly év közben végeztem el, miszerint egy hónapig ugyanúgy vásárolok, mint mindig is tettem, összeszámolom, mennyit költök így egy hónapban, majd egy hónapig nagyon tudatosan vásárolok, de úgy, hogy a végeredményben (azaz, hogy mit eszik a család) ne legyen érezhető a változás. Nos, az első hónap számláinak összeadása után kiderült, hogy kis családunk kb. 80.000 Ft-ot eszik-iszik el egy hónapban. Miután már e teljes kísérletet befejeztem tavaly, azt is tudom, mennyi lett a másik hónap végösszege. De mielőtt elárulnám nektek, szeretném megmutatni milyen apró trükkökkel tudtam tudatosabbá tenni a vásárlásainkat, étkezéseinket. Ezekről a tippekről fog szólni a project elkövetkezendő pár része.

Kezdjük máris a céklával.

Az az igazság, hogy szeretek enni. Szeretek jókat enni és hát a fiúkat is erre nevelem. Ami persze nem jelenti azt, hogy egy vagyont kell kajára költeni. Sőt!

Ma vettem 57 forintért egy öklömnyi céklát. Megcsinálom belőle a család vacsoráját. Na jó, csak a felét, de tényleg, annyi mindent lehet belőle készíteni, amihez aztán csak pár szelet kenyér kell! Persze, most elkezdhetnék mindenféle adatokat írni arról, hogy a cékla miért jó és egészséges, de azt hiszem, ezt sokan megtették már előttem (ha érdekel, olvasd el ezt.)

forrás: Pinterest

forrás: Pinterest

Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az olyan szerény növények, mint a cékla, répa, káposzta, stb. (amelyeknek egyébként most van az idényük) miért nem trendibbek manapság. Elmondom, szerintem miért. Mert nincsen mögöttük egy jókora marketing gépezet. Ha csilli-villi dobozba lennének csomagolva, ha a tévéből, a reklámokból műmosolytól csöpögve az dőlne, hogy “Kééépzeld drágám, azóta nincsenek gyomorpanaszaim, hogy naponta megiszom egy pohár XY márkájú répalevet!”, ha az újságokban azt látnánk, hogy a magyar celebek is ezt isszák – nos akkor az átlag fogyasztó hajlandóbb lenne megvenni azt a bizonyos márkájú répalevet. Még akkor is, ha az tízszer annyiba kerülne, mintha a zöldségesnél megvenné a répát és otthon csinálná belőle az italt. Ha valami nem kerül sokba,azt nem is értékeljük – az ember már csak ilyen ):

Álljatok ki a fogyasztói társadalom sorából, és legyetek tudatosabbak – csak egy kis odafigyelés kérdése az egész!! Pl. azzal, hogy finom, idénynövényekből készült ételt adtok a családnak!

Na jó, ennyi filozofálás után tessék jó néhány cékla recept, hogy ti is válogathassatok. 

Az idei tél abszolút slágere az a vitaminbomba-saláta, amibe lereszelek egy fej céklát, egy-két szál sárgarépát, egy fekete- vagy jégcsapretket, belevágok egy szép szál póréhagymát, borsozom-sózom, majd egy fél narancs levét ráfacsarom. Meglepően édeskés, finom és nagy adag lesz belőle. De ami a legnagyobb meglepetést okozta nekem, hogy a gyerekeim is szívesen fogyasztják!

Aztán az általam nagyon kedvelt Antal Vali blogján pl. ilyen csudaságokat találhattok:

Almás céklasaláta, fokhagymás céklasaláta, tormás céklasaláta, majonézes céklasaláta, nyers céklasaláta, céklás rizottó, céklás köret, céklás zöldségragu, céklás tokány, sült cékla, céklaleves

Emellett ott van még a finomreceptek oldal, persze a nosalty is, tele jobbnál jobb ötletekkel a málnás cékla chutny-tól az avokádós sült céklasalátáig. 

Nem akarom az összes kedvenc gasztroblogomat felsorolni ide, de biztos vagyok benne, hogy mindegyiken találnék valami érdekeset. Nézzetek utána ti is kedvenc oldalaitokon és ha van olyan recept vagy tipp, amit szívesen megosztanátok velünk, szívesen olvassuk!

írta: Hanula Erika