Vegyünk egy átlagos kamaszt. (Most tekintsünk el attól, hogy nincsenek átlagos emberek, csak egyediek és megismételhetetlenek. Ezt a kijelentést inkább úgy értem, hogy nézzük meg, milyen tulajdonságok jellemzik a kamaszok nagy részét.)

Egy átlagos kamasz lázadó. Szemtelen, lusta, nemtörődöm. Nem akarja elfogadni az addig betartott szabályokat, már nem bújik az anyjához, mint azt kisgyerekként tette, sőt sokszor inkább el is hárítja az érintést. Sokszor morcos, vagy épp a fellegekben jár, álmodozik. Kész  érzelmi hullámvasút. Tombolnak benne a hormonok, amivel sokszor nehezen tud mit kezdeni. A csecsemőkor mellett ez az a másik kor, amikor észveszejtő tempóban változik a teste. Nem könnyű ezt megélni, főleg, hogy nem csak a teste, hanem a lelke, szelleme, világlátása is változik. És még kisgyerekkorban ott voltak támasznak a szülei, most már egyedül akar helyt állni. Ami persze sokszor ijesztő, sokszor bakikkal teli és sokszor felemelő érzés.

A fenti felsorolás elég sok negatív jelzőt tartalmaz. De ha egy kicsit más nézőpontból tekintünk a kamaszra, máris változik a helyzet. Ugyanis ez az a kor, amikor ezek a gyerekek hihetetlenül nyitottak a világra. Mindent meg akarnak ismerni, fel akarnak fedezni, fel akarnak habzsolni. Nem arról van szó, hogy elutasítanak mindent, hanem csak azokat a szabálykereteket akarják kiszélesíteni, amit a szüleik, a tanáraik, a társadalom próbál rájuk helyezni. A fiataloknak pedig épp az a dolguk, hogy a meglévő rendszereket felülvizsgálják, ha kell áttörjék, mert ez viszi előbbre az emberiséget. Persze, lehet, hogy sokszor túllőnek a célon és (még) nem akarják meghallgatni az idősebbek tapasztalatait (“Én jobban tudom, Fater!”), de akkor is szükségünk van erre a mindent fenekestül felforgató hozzáállásra.

Mert lehet, hogy olyan dolgokra tudnak így rávilágítani, amiben mi, felnőttek már kompromisszumot kötöttünk, amibe belefásultunk vagy belesüppedtünk.

Emellett pedig ott van az iskola, ami az ilyen tornádószerű változásokat átélő kamasznak borzasztó unalmas és maradi tud lenni.

De vajon elkerülhetetlen-e, hogy a tanulásra negatívan tekintsen a kamasz?

Szerintem nem.

Pont a tomboló érzelmeik azok, amik segíthetnek abban, hogy valami érdekes téma felkeltse a figyelmüket.

Képzeljétek csak el, hogy egy ilyen a világra kíváncsi és nyitott emberke, aki nem akarja elfogadni azt, hogy a kémiatanulás a tankönyvek bújását jelentse (“Mi a fenének kell ezt nekem megtanulnom?!”) elkerül egy nyári öko-táborba, ahol első kézből tapasztalja meg, hogy a víziállatok és -növények megóvása érdekében a vizet folyamatosan ellenőrzik és vizsgálják – kint a természetben és laboratóriumi keretek között egyaránt. Mi ez, ha nem kémia?

Ha valakinek az a nyári munkája, hogy napelemeket szereljen épületek tetejére, ami persze nem csak a csavarozásból áll (bár lehet, hogy az ő feladata épp csak ennyi), de látja, hogy a főnöke hogyan tervezi meg az áramköröket, mikre kell figyelni, milyen hibák merülhetnek föl, hogyan lesz a nap melegéből konkrétan áram. Mi ez, ha nem fizika? Szó szerint ott, a kamasz kezei között.

Vagy vegyük azt, hogy valaki gyorsétteremben dolgozik pár hetet, és megtapasztalja, hogy a nyelvtudás tényleg fontos, és hogy mennyire messze áll a tankönyvekben tárgyalt igeidőktől.

De még csak ki sem kell mozdulni a alkásból, hogy ez az AHA felismerés a tanulással kapcsolatban megtörténjen. Ha valaki imád számítógépes játékokat játszani, és esetleg nekilát saját játékot fabrikálni vagy belekóstol a programozás alapjaiba (mert végre van rá ideje, erről bővebben itt olvashattok) rájöhet, hogy ez az egész folyamat valójában milyen izgalmas és kreatív. Persze, ez is arról szól, hogy új információkat ismer meg, próbál meg alkalmazni, persze hibázik sokat, de azokból tanul, és újra meg újra próbálkozik. Ami maga a tanulás! Ez igaz rengeteg területre, nem csak a programozásra, de a fotózásra, pizzasütésre, ékszerkészítésre, lovaglásra, motorszerelésre, és millió egyéb dologra is.

Ezért nagyon fontos szülőként az ilyen helyzetekre pozitívan reagálni. Elismerni, hogy csak azért, mert valamilyen ismeretanyag nem része a kötelező iskolai tananyagnak, de a kamaszt érdekli, foglalkozik vele, és tanulja, az ugyanúgy fejlődés és tanulás! Ilyenkor sok-sok pozitív visszajelzést kell adni a gyereknek és őszinte érdeklődéssel fordulni az iránt a dolog iránt, ami foglalkoztatja.

 

Ahhoz, hogy a kamasz bele tudjon szeretni a tanulásba három dolog szükséges. És ami szuper, ennek a három dolognak a mindegyikre van ráhatásunk!

Az érzelmek

Mivel “beleszeretésről” van szó, a kamasz érzelmeit mozgósítjuk. Nem az a lényeg, hogy szavakkal beszéljünk róla, milyen szép dolog a matek/fizika/irodalom, stb, hanem hogy személyes kapcsolatba kerüljön ezekkel a területekkel. Elolvasson egy olyan könyvet, ami kitárja a kapukat az irodalom felé; meghallgasson egy olyan koncertet, ami annyira elbűvöli őt, hogy hangszeren akarjon tanulni; részese legyen egy olyan eseménynek (koncertszervezés, önkéntes munka, stb.), ami elindítja őt abba az irányba, hogy beleássa magát a választott témába.

 

A lehetőségek

Szülőként nagy felelősségünk van abba, mit lát a gyerek a világból. Igaz ez kamasz korban is. Ajánlunk-e neki olyan programokat vagy esetleg megyünk-e közösen olyan programokra, ahol kitárulhat számára a világ. Ahol más is van, nem csak az iskola által tanított területek és nem csak a haverok által kedvelt dolgok. Ahol azt tapasztalhatja meg, hogy a világ milliószor színesebb, mint ami a tanterv keretei közé bepakolható és tanulni milliónyi más dolgot is érdemes. Vajon rajtunk, mint követendő példát ezt a hozzáállást látja-e? Még akkor is, ha látszólag nem akar olyan lenni, mint a szülei, mélyen beleivódnak az otthon látott és tapasztalt minták.

 

Az elfogadás

Pont úgy, mint amikor szerelmest választ magának a gyerekünk, a választott hobbinál is nagyon fontos, hogy szülőként elfogadóak és tapintatosak legyünk. Még ha nem is tetszik vagy érdekel az a téma, amivel foglalkozik, de ha őt boldoggá teszi, ha a motiválja arra, hogy tanuljon, fejlődjön, akkor fogadjuk azt el. Ez nem jelenti azt, hogy ne mondhatnánk el a véleményünket, de az őszinte mégis egyben támogató reakció nagyon sokat számít a gyerekünknek (még ha nem is mutatja!) “Nem értem, mi érdekeset találsz ebben, de elfogadom, hogy neked ez fontos és izgalmas. Örülök neki, hogy foglalkozol vele, biztosan a hasznodra fog válni.”  Ugyanígy, ha már beleun, belefárad egy témába és másikat választ, azt is fogadjuk el. Nem biztos, hogy 14 évesen találja meg élete legfontosabb területét, hobbiját (szerelmét), de fontos állomás lehet az életében.

 

Persze nem mondom, hogy mindig könnyű így reagálni egy olyan érzelmi katyvaszban, ami a kamasz gyerekkel való együttélést jelenti. Mégis azt gondolom, hosszú távon így a célravezető. Ha szülőként már nem mi akarjuk megmondani a gyereknek, mi a tuti, és képesek vagyunk elfogadni, hogy neki sok esetben más az elképzelése, véleménye, érdeklődési köre, ha képesek vagyunk kettőt hátralépni és egy kicsit kívülről nézni a gyerekünket, akkor megláthatjuk, mi az a terület, ami felkelti az érdeklődését, ahol megvan a lehetősége annak, hogy beleszeressen egy területbe. És pont úgy, mint ahogy egy neki tetsző lányhoz/fiúhoz is vonakodna odamenni, itt is sokat számít, hogy bátorítjuk-e vagy leszóljuk a kezdeményezését.

A kamaszok alapvetően kíváncsiak a világra, fel akarják fedezni maguknak és ha ebben támogatjuk őket, akár életre szólóan bele tudnak szeretni egy-egy területbe.

Comments

comments