Azt vettem észre, hogy az interneten szinte versengenek egymással az olyan képek, ahol vagy valami celeb azt mutatja be, hogy a szülés után két héttel milyen bomba már a teste, vagy épp a másik véglet, amikor nők büszkén és takargatás nélkül vállalják a szüléstől megváltozott testüket. Aztán mindenki a saját egyénisége szerint tud azonosulni ezzel vagy azzal.

Ezek viszont a test külső jegyei. Én pedig a belsőről szeretnék írni. Arról, hogy milyen csodálatos és végtelenül intelligens “szerkezetben” élünk, ami hűségesen szolgál minket, mi pedig néha (?) milyen hálátlanul bánunk vele.

És hogy miért is olyan elképesztő az anya teste? Hát lássuk csak.

Mert egy nő akkor képes csak teherbe esni, ha a teste mindenféle egészségügyi szempontból kész arra, hogy új életet teremtsen. (És most csak a testi tényezőkről beszélek, pedig a lelki legalább ilyen fontos!) Ha a körülmények nem adottak, ha gyulladás van a szervezetben, ha túlzott fizikai igénybevételnek van kitéve a test, stb. akkor tudja, hogy nem lenne képes egészséges babát alkotni, így nem is történik meg a fogantatás.

Mert ha megfogan a baba az egész szervezet fókusza a baba jólétére irányul. Mintha teljesen átprogramoznának mindent egy “szent” cél érdekében.

Mert a test pont annyi és olyan tápanyagot ad a magzatnak, amire neki szüksége van. Megszerzi, bármi áron.

Mert a nő teste egy tökéletes és teljes embert képes kifejleszteni magában. Ha ez nem maga a csoda, akkor nem tudom mi az!

Mert olyan hormonokat és anyagokat képes termelni – tökéletes időzítéssel -, amelyek segítenek, hogy a baba világra jöjjön.

Mert egy nő pont akkorára tud kitágulni, hogy egy kisbaba kibújhasson rajta.

Mert képes hónapokig úgy táplálni egy emberkét, hogy annak semmi másra nincsen szüksége a fejlődéshez.

Mert az anyatej összetételét mindig az aktuális állapotokhoz tudja “igazítani”: kánikulában hígabb lesz, míg betegség esetén orvosság.

Mert az anya megérzi a gyereke szükségleteit (én pl. sokszor éreztem a mellemben a tej termelődés bizsergését percekkel azelőtt, hogy a fiam jelzete volna az éhségét).

Mert az anyai kéz a leghatékonyabb fájdalomcsillapító.

Egy anya szíve-lelke pedig elképesztő dolgokat ki tud állni, hogy segítse testét ezekben a feladatokban: kezdve a heteken át tartó rosszullétektől a szülés fájdalmain és a gyerekágyi felépülésen keresztül a pár óránként felszakított sebekig a mellbimbókon.

És mindezek után mosolyogva áll készen egy újabb gyerek érkezésére.

Olyan csodálatos az anyai test! 

De vajon ennek megfelelően tartjuk becsben? Vajon szeretettel és hálával gondolunk rá, hogy így szolgál bennünket? Vajon megadjuk neki az őt megillető tiszteletet és gondoskodást?

Vagy csak az a fontos, hogyan néz ki, mások mit mondanak…?

Szeresd a tested!

írta: Hanula Erika