DSCF5041A kisfiam idén kezdte az iskolát, így első kézből tapasztalom, milyen nagyszerű dolog az, hogy látom, fejlődik, ügyesedik, okosodik. Jó tudni, hogy most teszi meg azokat a kezdeti lépéseket, amelyek egy csodálatos, új világhoz nyitják majd meg a kapukat, azaz megtanul olvasni. Látom, hogy ügyesedik a keze, ahogy kanyarítja a betűket, hogyan kombinálja a matematikai feladatokat.

Mégis, azt gondolom, az iskolai tanulmányokon túl nagyon sok olyan dolog van, amelyek legalább olyan fontosak, mint az ott tanultak. Dolgok, amelyek néha apróságoknak tűnnek, mégis, ebből a sok apróságból áll majd össze a nagy kép, az, hogy hogyan is éljük a mindennapi életünket. Mit sugárzunk ki magunkból. 

Csokorba gyűjtöttem néhány olyan dolgot, amit meg szeretnék tanítani a gyerekeimnek, amiket én fontosnak tartok:

  1. Ha beszélsz valakivel, nézz a szemébe! Légy magabiztos és egyenes!
  2. Tudj örülni a kicsi dolgoknak is!
  3. Találj minden napban valamit, amiért hálás tudsz lenni!
  4. Tudd beismerni, ha hibáztál, tudj bocsánatot kérni! A hiba nem ellenség, hanem a fejlődés egyik eszköze.
  5. A tévét, internetet, médiát használd okosan! Ha ügyesen bánsz vele, hasznodra válik, de ha nem a rabjává tesz.
  6. Tűzz ki magadnak célokat és küzdj értük!
  7. Értékeld az erőfeszítést! A magadét is és másokét is.
  8. Tanulj meg csapatban működni! Mindenki jó valamiben, ha összeadjátok a tudásotokat, valami nagyszerű lehet az eredmény.
  9. Tanulj meg nevetni magadon – ez sok esetben átsegít majd a bajokon.
  10. Állj ki az igazadért! Legyenek elveid!
  11. Minden nap találj egy kis időt, amikor csak saját magaddal törődsz! (Ez a legtöbb felnőttnek is szólna…)
  12. Ne hanyagold el a testedet: míg a földön élsz, benne laksz, bánj vele méltó módon!
  13. Tanulj meg meditálni! Kikapcsolni a mindennapi gondokat és relaxálni.
  14. Légy büszke az elért eredményeidre!
  15. Mosolyogj! Légy vidám! Ez a környezetedre is átragad majd.
  16. Légy hű a barátaidhoz, bízhassanak benned az emberek!
  17. Értékeld a családodat, és ezt mutasd is ki!
  18. Ha úgy érzed, valamin el kell gondolkoznod, ha fontos döntést kell hoznod, sétálj egyet! Lehetőleg a természetbe menj, vagy legalább fák közé és lélegezz nagyokat! A természet segít a helyes döntés megtalálásában.
  19. Ne hasonlítsd magadat másokhoz – mindenki csodálatos és egyedülálló a maga módján, te magad is!
  20. Bízz a megérzéseidben!
  21. Ne ragadj le mindig ugyanannál a módszernél/megoldásnál! Próbálj ki új dolgokat!
  22. Ne ragaszkodj túlságosan tárgyakhoz!
  23. A köszönetnyilvánítás váljon szokásoddá: szóban, írásban, tettekben.
  24. Ha szeretsz valakit, mondd is meg neki. Ne vedd magától értetődőnek, hogy tudja, szereteted.
  25. Ne panaszkodj, a nehéz helyzeteket kihívásnak tekintsd! Minden kihívásnak van megoldása.
  26. Egy dolgot többféleképpen meg lehet oldani. Fogadd el, hogy más másként jut el A-ból B-be.
  27. Ne feledd a kevesebb néha több: legyen szó ételről, barátságról szórakozásról vagy munkáról.
  28. Soha ne veszítsd el a kíváncsiságodat!
  29. Soha ne hagyd abba a tanulást! Nem az iskolai keretek köztit, hanem az önmagunk fejlesztését.
  30. Tanulj meg jó hallgatóság lenni. Sokszor a barátoknak csak arra van szükségük, hogy kiönthessék neked a szívüket.
  31. Ne szakadj el a természettől: járj az erdőben, nyáron mezítláb a homokban, érezd a szelet, esőt, napot az arcodon!
  32. Láss világot! A különböző helyek megismerése tágítja a látókörödet.
  33. Olvass minden nap!
  34. Soha ne ítélkezz! Nem tudhatod, milyen történet áll az emberek egy-egy cselekedete mögött.
  35. Hidd el, hogy a világmindenség/Isten/kozmosz/az angyalok -bárki bárhogy is hívja- segít neked a céljaid elérésében! Ha úgy érzed, mindig zsákutcába futsz, gondolkozz el rajta, jó úton jársz-e.
  36. Tarts rendet magad körül!
  37. Légy szenvedélyes, ne fojtsd el az érzelmeidet!
  38. A poharad mindig félig tele és ne félig üres legyen!

Úgy gondolom, ezeknek az értékeknek a megtanítása a szülők, a család dolga. De minden tiszteletem és hálám azoknak a pedagógusoknak, akik részt vesznek ezen dolgok átadásában, vagy legalábbis megteremtik a környeztet hozzá.

Ti mit írnátok bele a ti listátokba?

írta: Hanula Erika