Ki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy pimaszkodik vele a gyereke? Hogy tiszteletlen másokkal, legyen szó szülőről, tanárról, felnőttről vagy gyerekről? Szerintem az a gyerek, aki tiszteletlenül viselkedik nem csinál egyebet, mint visszatükrözi azt, amit a környezetében tapasztal. A gyerekek igazán kegyetlen tükrei tudnak lenni az igazságnak.

Persze van a kamaszkori pimaszság, ami egyszerűen csak arról szól, hogy a gyerek keresi a határokat, önmagát, az egyéniségét. Ilyenkor tombolnak benne a hormonok, gomolyognak benne a (világmegváltó) gondolatok és lázad minden és mindenki ellen. Meg persze szemtelen. Ez életkori sajátosság, el fog múlni. Csak legyen elég türelme a szülőnek kivárni.

Én viszont arról a szemtelenkedésről beszélek, ami a kamaszkor előtt ill. rossz esetben utána is jelentkezik. Merthogy ennek a gyökerei is a kisgyerekkorba nyúlnak vissza. És itt is a jó példa az, amivel tanítani lehet. Nem felszólításokkal.

Szerintem egy gyerekkel a születésétől fogva lehet tisztelettel bánni. Lehet, hogy banálisan hangzik, de még egy csecsemőtől is meg lehet kérdezni, hogy “Szeretnéd, hogy felvegyelek?”, “Kicserélhetem a pelusodat?”. Nyilván nem érti és nem fog válaszolni (legalábbis nem szavakkal), de a hangsúlyt és a szándékot nagyon is érti, érzi.

Később, kisgyerekkorban már célzottan meg lehet tanítani neki a tiszteletteljes viselkedést. “Várd meg, míg a másik befejezi a mondandóját”, “Hallgassuk meg, a másiknak mi erről a véleménye”, “Ha nem akar most erről beszélni, akkor ne erőltessük”, stb. Millió lehetőség kínálkozik rá, hogy a gyerek megtapasztalja, lássa, hogy hogyan lehet tisztelettel bánni másokkal. És itt a titok nyitja: tapasztalja meg a saját bőrén, hogy ez egy oda-vissza működő dolog. Szerintem a leggyakrabban elkövetett hiba, hogy a szülő elvárja a gyerekétől, hogy tisztelje, ő viszont nem tartja tiszteletben a gyerekét. Csak azért mert kisebb és fiatalabb az egyik fél még ugyanazt a tiszteletet érdemli meg!

Ha azt tapasztalod (vagy hallod vissza másoktól), hogy szemtelenül viselkedik a gyereked, legyen benned annyi erő, hogy őszintén nézz magadba: te tisztelettel viselkedsz a gyerekeddel? Meghallgatod az ő érveit is egy vitában? Elfogadod, hogy ő más, mint te, más ízléssel, más gondolatokkal? Kibeszéled őt más szülőkkel, barátnőkkel, ami esetleg nem esik jól neki? Posztolsz róla a Facebook-on anélkül, hogy ezt előre megbeszélnéd vele? Igazi mélyvíz az önismeret útján, de hatalmas fejlődési lépéseket lehet tenni, ha valóban őszinte vagy magaddal. 

A mi családunkban az egyik leggyakrabban elhangzott mondat, hogy “Úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások veled viselkedjenek.” Szerintem már a fiaim könyökén jön ki ez a mondat, de pont ez volt a célom vele. Szeretném olyan mélyen elültetni bennük ezt a gondolatot, amennyire csak lehet.

Mi most már hatan vagyunk a családban, egy beszélgetésnél mégis mindig megvárjuk, hogy mindenki elmondhassa a saját mondandóját. (Nem mondom, így egy-egy beszélgetős vacsora elég sokáig tart, de ezt nagyon fontosnak tartom.) Persze a négy évesnek még elég nehezen megy megvárni, míg a többiek beszélnek, de látja, hogy a nagy tesói is ezt teszik, hát ezt tanulja el tőlü(n)k. A nagy tesók meg persze a szülőktől tanulták el.

A másik gyakori eset nálunk, hogy valamelyik gyerek szeretne elvonulni és magában játszani, de valamelyik tesója épp akkor akar vele közöset játszani. Ilyenkor soha nem erőltetem a dolgokat, csak annyit mondok: “Ha valaki egyedül szeretne lenni, azt tiszteletben tartjuk. Mindenkinek van néha ilyen kedve. Ha most hagyjuk, hogy egyedül legyen, akkor nemsokára magától jön velünk közöset játszani.” És ez tényleg így van, tapasztalatból mondom.

Az igazi csapda egy családban a bort iszik és vizet prédikál esete. Az a baj, hogy nem csak a családban találkozhat ezzel a gyerek, hanem sok más helyen is. Köztük főleg az iskolában. Ami sajnos nem arról híres, hogy a “tisztelet két irányú dolog” elvét érvényesítse. (Persze tisztelet a kivételnek.) Ilyen esetekben az egyetlen, amit a szülő tehet, hogy mindezt megbeszéli a gyerekkel. Én elmesélném a gyerekemnek, hogy “az XY osztálytárs azért vág bele mindig a szavadba és azért pimaszkodik, mert valahol (otthon) ezt látja. Rossz lehet neki, hogy ezt tapasztalja, de talán találkozik majd más példával is. Talán pont tőled.”

Azzal, ha elültetjük a gyerekünkben a tisztelet, rengeteget teszünk, hogy jobb és szebb világ vegyen körül bennünket. Mert felnőttként így fogja tisztelni a Földet (környezetvédő módon élni), tisztelni más kultúrákat (nem elítélni másokat csak azért, mert másban hisznek, másként élnek), a saját testét (nem sanyargatni mindenféle fogyókúrával), így fogja tisztelni a partnerét (a boldog párkapcsolat egyik titka) és nem utolsó sorban az anyósát/apósát. Hé, de hiszen te is anyós/após leszel! Hát így kerül vissza minden a feladóhoz: tudod, ahogy bánsz másokkal, mások úgy fognak veled bánni.

írta: Hanula Erika