Ma van a Föld napja.

Ezzel van tele a média, felhívások, akciók, rendezvények. Szóval ma minden a környezetvédelemről, a környezettudatosságról szól. Ami nagyon dicséretes, de miért csak ma?

Ma figyelünk rá, hogy vigyázzunk a környezetünkre, holnaptól pedig megint azt a tisztítószert használjuk, ami bár makulátlanul elpusztítja a szennyeződéseket, csak abba nem gondolunk bele, hogy a lefolyóba érve, majd végig az útján ugyanúgy pusztítja az élővilágot, mint a wc ülőkéje alatt a bacikat.

Kitaláltuk, hogy legyen anyák napja, akkor puszi és virág és vers jár az anyáknak, az év 364 napján pedig sokszor egy kedves mosoly, egy “köszönöm, hogy megcsináltad ezt nekem” sincsen.

Van nekünk szép karácsonyunk, ami a szeretet ünnepe, aztán a nagy ünneplés után marjuk egymást, anyázzuk egymást az utakon, utáljuk a másikat, mert másmilyen, mást gondol, mint mi.

Van Nőnapunk, Pedagógusnapunk, a Víz világnapja, stb, de nagy átlagban mégsem tiszteljük, becsüljük ezeket (sem).

Az a helyzet, hogy szerintem mi, felnőttek nagyon arrogánsak vagyunk. Azt hisszük, majd mi minden szépre és jóra megtanítjuk a gyerekeinket, pedig sokszor csak annyit kéne tennünk, hogy figyelünk rájuk, tanulunk tőlük. 

Egy gyerek ösztönösen szereti a természetet, fára mászik, órákig képes figyelni a bogarakat, őszinte szeretettel fordul az állatokhoz. Szeret mezítláb lenni és nyakig sarasan vagy porosan fentrengőzni a patakparton. Ő még valóban egy a természettel. Nekem kell neki ehhez április 22.

Egy gyerek minden este szeret odabújni az anyjához, az illatát, a kisugárzását, az energiáját magába szívni. Olyan mély elfogadás és szeretet tombol benne az édesanyja iránt, hogy érte képes még a személyiségét is feladni, csak hogy megfeleljen az anyja által kialkotott képnek. Ő valóban, őszintén szeret. Nem kell neki hozzá május első vasárnapja.

Egy gyerek még fenntartások nélkül odamegy és beszélget egy rokkant vagy szegényes kinézetű emberrel. Játszik a cigánnyal, feketével, sárgával, gazdaggal és szegénnyel, kövérrel és szemüvegessel. Elfogadja őket olyannak, amilyenek. Őszintén viselkedik velük. Nem kell neki ehhez különleges nap a naptárban.

Ma van a Föld napja.

Figyeljünk a gyerekeinkre. Minél kisebbek, annál inkább tudatában vannak –bár elmondani még nem tudják– hogy mi is része vagyunk a természetnek. Nem fölötte állunk, hanem egy darabja vagyunk. Ezért szeretik az állatokat, legyenek azok bármilyen kicsik és elesettek is, a növényeket, legyenek azok bármilyen lényegtelen kinézetűek is. Ezért szeretnek az esőben pocsolni, hóban feküdni, sarat dagonyázni, földet túrni. Egy állat szemébe nézni. Rácsodálkozni a legkisebb dolgokra is.

Talán néha nekünk is ki kéne próbálni ezeket a dolgokat.

Egyetlen dolgunk lenne csupán: tudatosítani magunkban azt a gyermeki ént, aki mindezzel valaha tisztában volt. Hogy mi is csak egy része vagyunk a természetnek, nem pedig az urai vagyunk. Ha ez a gondolat vezérel bennünket nap mint nap (és nem csak a Föld napján!), akkor sokat, nagyon-nagyon sokat tehetünk a környezetünkért! Hiszem, hogy mindannyian tehetünk érte, és senki de senki nem dőlhet hátra mást hibáztatva a környezetünk pusztulásáért.

Ha másért nem is, a gyerekedért tedd meg! Nézz bele a szemébe és gondolj bele, az ő jövője a te mai tetteiden is múlik. Az, hogy mennyire élsz környezettudatosan most, meghatározza milyen lesz a gyereked élővilága, ha felnő.

írta: Hanula Erika