DSCF6034Ismerős a helyzet?

Két testvér játszik pl. legóznak. A nagyobb elveszi a kicsitől azt a legót, ami épp neki kell, mire a kicsi éktelen sírásba kezd, esetleg nekimegy a nagyobbnak. Mire anyuka odaér már csak két civakodó gyereket lát, akik bántják egymást.

Nos, nálunk ez mindennapos szituáció.

A helyzetet tovább súlyosbítja, ha esetleg egy kis barát is játszik nálunk és vele történik meg a fenti helyzet, vagy ha nyilvános helyen zajlik a produkció.

Mi ilyenkor a szülő első reakciója?

Nekem sokáig az volt, hogy kivettem a nagy kezéből a legót és visszaadtam a kicsinek vagy megmondtam a nagynak, hogy adja vissza, amit elvett.

Aztán rájöttem, hogy ez nem jó politika. 

Mert mit tanulnak meg így a gyerekek? A nagy azt látja, hogy én ugyanúgy kiveszem a kezéből a kívánt játékot, tehát jogosan merül föl benne, hogy ő miért ne tehetné ugyanezt? Ha egyszer ezt a példát látja?! A kicsi pedig azt, hogy elég, ha jó hangosan nemtetszését nyilvánítja, mire egy felsőbbrendű valaki úgyis közbeavatkozik és neki ad igazat. Hiába mondom én nekik szóval, hogy ez nem szép dolog, ha tettem mást mondanak…

Oké, tehát ez nem a helyes út, akkor hát mi az?

Három egyszerű lépést ajánlok helyette. Tény, hogy idő- és energiaigényesebb a dolog, és nem is hoz azonnal garantált sikert, de hát a gyereknevelés egy hosszútávú műfaj 🙂

Tehát:

1. lépés:

Kedves anyuka, nyugodj meg! Vagy ne is húzd föl magad 🙂 Vegyél néhány mély levegőt és próbáld meg a gyerekeket is lecsillapítani! Nálam ez valahogy így hangzott:

“Oké fiúk, nyugodjatok meg! Ha sírtok és kiabáltok nem értjük egymást, nem értem mi a baj. Gyere, fújjuk ki az orrodat, letörlöm a könnyeidet és most szép nyugodtan mondd el, mi a baj.”

Eközben leguggolok hozzájuk, megszeretgetem őket (fontos, hogy mindkettőjüket!), és megpróbálok nyugalmat sugározni. Azért fontos, hogy mindkettőjüket megszeretgessem, mert a nagyobb sem rosszaságbólvette el, amit akart (a gyerekek alapvetően nem rosszak!!), és meg akarom mutatni neki, hogy bármit tesz, én szeretem. Ha kapásból leszidom, természetesen negatív lesz a reakciója (dac, verekedés, bántás). Tehát nyugalom és szeretet!

2. lépés:

Miután kiderült mi történt, mondd el te is a saját szavaiddal, de ne csak a cselekvéseket, hanem a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket is! Ez nagyon furcsának tűnhet az elején, de gondoljatok csak bele: egy pár éves gyereknek nem olyan egyértelmű, hogy ha elvesz egy neki tetsző tárgyat, azzal másoknak frusztrációt okoz. Nem akar ő rosszat, csak legóvárat építeni. Tehát elmondom nekik, hogy

“Ha elveszed a tesódtól a játékot, attól ő szomorú és mérges lesz. És ha mérges, akkor ezt valahogy kimutatja, azaz megüt. Az pedig neked nem jó, igaz?”

3. lépés:

És ez fontos! Ne cselekedj helyettük és ne utasítsd őket, mit csináljanak. Próbáld arra ösztönözni őket, hogy ők jöjjenek rá együtt egy közös megoldásra!

“Hát, akkor szerintetek most mi legyen? Hogyan oldjuk meg a helyzetet, hogy mindenkinek jó legyen?”

A megoldások persze nagyon sokfélélk lehetnek, pl. keresünk egy hasonló legódarabot a nagynak, vagy a nagy keres egy hasonló legódarabot a kicsinek és cserélnek, vagy összeépítik amilyük van, vagy mégsem várat építenek hanem űrhajót, stb. A lényeg az, hogy együtt jöjjenek rá egy olyan közös megoldásra, ami mindkettőjüknek jó. Így nem egy külső, harmadik személytől kell várni az igazságszolgáltatást (amikor tuti csorbul valamelyikük igazságérzete).

Persze mondanom sem kell, ez rengeteg energiát követel a szülőtől!

És valóban nem működik mindig, hiszen lehet, hogy épp rossz lábbal kelt fel a gyerek és semmi nem jó, frusztrált az ovi/iskola miatt és a kistesón adja ki a dühét, stb. Meg persze a szülő is lehet fáradt, ideges, amikor nincs energiája az ilyen dolgokhoz. Persze, ez normális, hiszen mindannyian emberek vagyunk.

De legalább törekedjünk rá, hogy minél többször tapasztaljanak a gyerekek ilyen problémamegoldást!! Egy idő után beléjük ivódik, és járható útnak fogják tartani, hiszen mindketten pozitívan jönnek ki a helyzetből!

Nálunk már nem egyszer előfordult az, hogy azt hallom ki a gyerekszobából, hogy “Gergő, elvehetem ezt? Tessék, adok helyette egy ilyet!” Na ilyenkor szoktam füli vigyorral tovább főzni a vacsorát. Az pedig az egész családnak jó, ha az anyuka mosolyog 🙂

írta: Hanula Erika